Rajzoljunk az aszfaltra házilag készített krétával

2019.05.23 13:49

Rajzoljunk az aszfaltra házilag készített krétával, így dupla az alkotás öröme

 

A rajzolás ősi tevékenység. Nem osztja meg nyelvtudás, életkor, de még a rajztudás sem, hiszen egyvonalas rajzzal is lehet információt közölni. Ha pedig nem szükségből, csak szórakozásból rajzolunk, már a rajztehetség sem számít. Főleg nem a gyerekeknél. Nem véletlen hogy a pszichológia tudománya is nagy figyelmet szentel ennek a tevékenységnek. Ha pedig fel akarjuk turbózni az egyszerű ceruza-asztal-papír kombinációt, rajzoljunk például az aszfaltra házilag készített krétával.

Adjunk krétát a kezükbe, irány a park, az udvar, fessük színesre az aszfaltot

Hihetetlenül jó móka ez a gyerekeknek. Ha pedig nem a boltban vásároljuk meg a krétákat, akkor az egész család eltölthet egy-két kreatív órát annak elkészítésével. A rajzolás is jobban fog esni a saját magunk által készített eszközökkel. Arról nem is beszélve, hogy milyen boldogan keverik ki a gyerekek a kedvenc színeiket. Ha pedig elkészültek, nem marad más, mint az újabb alkotás öröme.

 

Néhány ok, amiért érdemes belevágni a házi aszfaltkréta készítésbe és a rajzolásba is

A kréták elkészítése közben a gyerekek megismerhetik a gipszet. Ez érdekes anyag, és a feldolgozása közben beszélhetünk arról is, hol használnak még gipszet az életben. Azt is megtanulhatják, hogy milyen óvintézkedések szükségesek, amikor valamilyen anyaggal, eszközzel dolgozunk.

A gipsz por alakban beszippantva nem kimondottan egészséges, mutassuk meg nekik, hogyan dolgozzunk vele, hogy ne szálljon mindenhová, mert a munkaasztal és környéke így is úgy is poros, maszatos lesz. Ennek kapcsán a “munkaruha” fogalmát is azonnal meg lehet tanulni. A gipsz kiszárítja a bőrt, ezért a keverését mindig valamilyen eszközzel kell elvégezni. Ez egy újabb kis okosság, amit megtanulhatnak.

Ha pedig marad modellgipsz, érdemes egyéb figurákat önteni belőle, akár konyhai szilikon formákba, hogy majd az esős napokon is legyen mivel kreatív alkotó játékot játszani, hiszen ezeket szép színesre festhetik majd, ha megszáradtak.

 

Ötletek az aszfaltrajzokhoz

A lehetőségek végtelenek. A kicsik csak egyszerűen firkálhatnak, csak arra kell figyelnünk, hogy ne kapják be a krétát. Ez ilyen őrző-védős játék, érdemes melléjük telepedni és együtt rajzolni velük.

A nagyobbak 3 év fölött már pontos elképzeléssel rendelkeznek a kis műveket illetően, ám ötletekkel nekik is szolgálhatunk.

  • Vidám dolog árnyékokat rajzolni. Egymásét, a fákét, a pad vagy mászóka árnyékát, igazából mindegy. Azután az is vicces lesz amikor az árnyék “elmászik”, talán rajzoljuk körbe újra.
  • Jó játék a testfestés, na de nem a gyerekeken, hanem a földre rajzolt körvonalukon.
  • Legyünk artisták. Ha ügyesen “egymásra állva” rajzolják le egymást, egész cirkuszi attrakciók kerülhetnek az aszfaltra.
  • Rajzoljunk velük egy ház alapját, és rendezzük, rajzoljuk le a berendezését.
  • Lépjünk a mesék világába, rajzoljuk körbe a gyerkőcöt a földön fekve, aztán kérjük meg, hogy rajzoljon belőle szárnyas tündért, vagy adjon önmagára varázssüveget, palástot vagy épp egy macskát, baglyot.

Egy-egy javaslatunk utat nyit a gyerekek fantáziájába is, azonnal tovább is gondolják, és ontják ők is a jobbnál jobb ötleteket. Ha pedig sikerül társaságot is találni eme remek szórakozáshoz, akár rajzversenyt is rendezhetünk nekik. A díj pedig lehet egy újabb csomag házi készítésű varázskréta is.


Érdekességeket talál blogbejegyzéseinkben, válogasson a sok szép és hasznos játék között.