Játékautók

Örök kedvenc játék kicsiknek és nagyoknak a kisautó!

Honnan is indult ez a játék? Tulajdonképpen az igazi autó megalkotásával meg kellett születnie ennek a játéknak is.

1886-ban Carl Benz volt az, aki az első járművet szabadalmaztatta. Ezzel a háromkerekű járgánnyal majdnem egy időben megjelentek az igazi autó játék formái is. Természetesen nem egy nagy játékgyár termékeként, de lássuk be, pont olyan értékes volt akkor egy otthon, fából faragott kisautó szerű játék, mint mondjuk egy kukoricababa.

Valószínű azonban, hogy ez a játék már előtte is létezett, hiszen a szekér ugyanolyan gurulós “jármű”, mint az autó, és pont úgy lehetett a mintájára játékot is készíteni, mint modern társából. Lényegtelen, hogy milyen anyagból készült, mert egy kisgyermek fantáziája tölti meg igazi értékkel.

A jatekajandekaruhaz.hu weboldalán számtalan formában találja meg ezeket a gurulós játékokat, válasszon csemetéjének kora, érdeklődése szerint.

Kell-e kisautó a lányoknak?

Egyértelmű a válasz, igen. Tulajdonképpen, ha nem vesszük el tőle azzal a jelmondattal, hogy te kislány vagy, inkább babázzál, akkor nem is kell a lányokat nagyon győzködni, mert a kezdeti érdeklődés folyamán ez csak egy olyan eszköz, amivel játszanak a gyerekek a nemiségtől teljesen függetlenül. Ráadásul már nem is bír akkora jelentőséggel mint régen, amikor az autók kimondottan a férfiaknak készültek. Manapság már kamionsofőr vagy mozdonyvezető is lehet egy nő, ez a fajta sztereotípia már nem jellemző.

Kisfiú vagy kislány, a kisautót minden gyerek szereti. Ez a játék azóta örvend töretlen népszerűségnek, mióta az első ilyen játékok megszülettek. Persze ez nem véletlen, mert ebben a kis csodában tengernyi lehetőség rejtőzik a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt.

Fejleszti a kisemberek fantáziáját, finommotorikus mozgását, nyelvi érzékét, csoportosan játszva összekovácsol, és egy nagyon fontos szempont, hogy tanít. Tudást, ismereteket ad.

Egy közös játék gyermekünkkel erősíti a szülő gyermek kapcsolatot, a játék lehetőséget ad arra, hogy felhőtlen, feszültségmentes időt töltsünk el együtt.

Bújjunk valaki más bőrébe!

Ezek a játékok lehetőséget teremtenek arra, hogy a gyerekek mások bőrébe bújhassanak. Nagyon népszerűek azok a járművek, amelyek valamilyen speciális foglalkozáshoz tartoznak, legyen az akár mentős, tűzoltó, rendőr, vagy valamilyen munkagéphez köthető foglalkozás. Ráadásul az utóbbiak esetében sok olyan járművet találunk, ami a meleg beköszöntével már a szabadban, homokozóban, vízparton is remek elfoglaltságot nyújt az apróságaink számára. Ilyen lehet például egy homokozó dömper szett.

Webáruházunk ajánlatában a járművekkel kapcsolatos játékok közül választhatunk autó- és vonatpályákat, buszt, hajót, játékcsomagokat, játékautókat, kamiont, kiegészítőket és még sok mást.

View:
 
Sort by: